Egyensúly AE Egyesület

„Kezet csak megfogni szabad, elengedni vétek, ellökni átok,

Egymásba simuló kezek tartják össze az eget, s a Világot”.

 

Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyensúly AE Egyesület - Szociális Kikötő Szolgálat
 
Csoportfoglalkozásaink
 
Képgalériánk
 
Pályázat
 
Adománybolt
 
CsEÖH
 
Alapdokumentumok
 
Figyelemfelhívás a dorg- és az alkoholfogyasztás veszélyeire (KEF)

Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak benyújtott pályázatunk, melyre 50.000 forint vissza nem térítendő támogatást kaptunk:

A függőség összetett emberi jelenség, az egész személyiséget és életvezetést meghatározó tünetegyüttes, bizonyos értelemben életforma. Okain számos szakmai vita folyik, de abban nagy az egyetértés, hogy a szenvedélybetegség személyfüggő és az össztársadalmi környezet hatásrendszere által befolyásolt. Szeretnénk mi is hatást gyakorolni a célcsoportra, akik az ifjú korosztályból kerülnek ki. Függőség kialakulásában komplex emberi környezeti hatások játszanak szerepet, mint az életvitel, gondolkodásmód, érték- és normarendszer.

A szenvedélybetegségektől csak szenvedések útján lehet szabadulni, számunkra fontos feladat, szerep az, hogy ne kelljen megtapasztalnia a fiataloknak, milyen nehézségek árán lehet csak megszabadulni a testre, lélekre egyaránt ártalmas szenvedélyektől. Az iskolai baráti közösség mindig az adott értéket közvetíti a kamasz felé, mely normák gyakran eltérőek a társadalmi elvárásoktól. Elengedhetetlen olyan információk nyújtása és készségek fejlesztése, melynek során mérsékelhetők az egyéni és közösségi károk. Kulcsfontosságú a kortárs közösségek fejlesztése, amelyek védőháló szerepét tölthetik be a kísértések kivédésében. Nagyon könnyen befolyásolható ez a korosztály.

A tudatmódosító szerek a fiatalok körében egyre népszerűbbé váltak. A mai kor fiataljai sokkal féktelenebbül szórakoznak, melyhez hozzátartozik, hogy drogot és/vagy alkoholt is fogyasztanak. A bulizási szokásaikhoz szorosan kötődik ez a tevékenység. A társadalom is valamilyen szinten szemet huny az alkoholos italok fogyasztása felett, elbagatellizálja a jelenséget, hiszen sok kultúra fontos eleme az alkoholfogyasztás, a bódultság - a szociális élet szerves eleme. Egyre kevésbé ér célt a szülő szigor, hiszen ennek ellenére is töretlen a party drogok kereslete, bárki számára elérhetőek. Nem fektetünk kellő hangsúlyt arra, hogy ifjú korban is alkohol- és drogfüggővé válhatnak fiataljaink. A mai ,,partydrogok” sokkal kíméletlenebbek, hatásuk kiszámíthatatlan. Szándákunk felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy létezik hétvégi alkoholizmus – party drogfogyasztás, mely során nem feltételezik, hogy ez is okozhat dependenciát.

A függőség kialakulásakor a hozzászokó személy sokáig nem vesz tudomást a korlátozottságáról. A kialakult függőséget próbálja tagadni és rendszerint külső kényszerből, nehezen látja be, hogy kóros állapotba került. Torzképet tükröz a média is az ifjú korosztály számára. Alapvető célunk az, hogy ráébresszük őket, hogy nem minden esetben hiteles forrás az internet vagy éppen a televízió. A zenei videoklipek többségében látható olyan jelenet, melyben alkoholos italokat fogyasztanak, ezzel azt a rendellenes látszatot mutatják a fiataloknak: a buli csak akkor jó, ha isznak és lerészegednek, illetve ha valamilyen szer hatása alatt vannak, mely felszabadítja gátlásaikat. Rengeteg reklám látható a televízióban, melyekben különböző alkohol márkák sugallják azt az abnormális csillogó látszatot, hogy az ő italuk a boldogság forrása. Az ifjú korosztálynak tudnia kell azt, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha rászoknak a drogra és az alkoholra. Nem csupán fizika szempontból, hanem szellemi és szociális területen egyaránt negatív hatással bír majd később az életükre. 

Kulcsfontosságú lenne tisztázni a korosztállyal azt, hogy miként kezeljék a média által közvetített az alkohol- és drogfogyasztással szembeni pozitív attitűdöt. Sem az alkohol, sem pedig a drog nem nyújt megoldást a fiatalok problémáira, erre fogunk rávilágítani.
Azt a képet kellene látni az ifjúkorúaknak, hogy ,,benyomva” lenni nem menő, hanem ciki.
Azt kívánjuk elérni, hogy mi is épp olyan jól szót tudjunk velük, mint a terjesztők. A program célja még reális, szakszerű és közérthető információ eljuttatása a fiataloknak, a kábítószer- és alkohol probléma sajátosságaival, veszélyeivel és problémakezelés lehetőségeivel összefüggésben. A csoportfoglalkozásokat szakképzett segítők tartják. minimum 15 fő számára, összesen 8 alkalommal szándékozunk prevenciós célzattal csoportfoglalkozást tartani heti rendszerességgel 1,5 órában. Programunk célja még az, hogy a prevencióban hatásosan tudjanak együttműködni a szociális szakemberek egymással, a gyógyult szenvedélybetegekkel, gyógyulófélben lévő szenvedélybetegekkel, diákokkal, fiatalokkal, pedagógusokkal. Ezzel a programmal a kitűzött célunk az lenne, hogy a fiatalok elforduljanak a függőséghez vezető szerektől (alkohol, kábítószer, játékszenvedély stb.). A csoportfoglalkozások összetettek, minden alkalommal arra törekszünk, hogy különböző készségeket fejlesszünk, ezzel is megerősítve a fiatalokat abban, hogy szerhasználat mentesen sem maradnak le semmiről sem.

A csoportfoglalkozások meg fogják őket erősíteni a ,,nemet mondásban”.  A készségek fejlesztésén túl a fiatalok attitűdformálódáson is keresztülmennek majd, melyet a csoportfoglalkozás elején és végén mérünk fel. Az életutakat végighallgatva egészen biztosak vagyunk abban, hogy másként értékelik majd saját életüket, még a problémáikat is. Mindezzel olyan példát kívánunk állítani, mely visszatartja őket a szerhasználattól. A diákokat minden alkalommal kisebb megvendégelésben szeretnénk részesíteni.

 

Időbeli ütemezettség:  

                                                             
2014. 11. 15 - 18.  Toborzás időszaka
 Minimum 15 fő fiatal toborzása, fiúk-lányok vegyesen, 17-18 évesek, gimnázium, szakközépiskola, szakiskolából egyaránt. A csoportfoglalkozásokhoz szükséges eszközök folyamatos beszerzése
2014. 11. 18. Első csoportfoglalkozások megtartása
 Ismerkedés, bemutatkozás, csoportalakulás, célok, elvárások, szabályok megbeszélése, attitűd felmérés készítése
2014. 11. 25. Második csoportfoglalkozás
Téma: életcél és jövőkép Előző hét eseményeinek átbeszélése, Önismereti feladatok, tesztek kitöltése, csoportmunka
2014. 12. 02. Harmadik csoportfoglalkozás
Téma: Szabadidő strukturálásának elsajátítása
Előző hét eseményeinek átbeszélése, fiatalok szórakozási szokásai, alkohollal és droggal kapcsolatos tapasztalatok megosztása, alternatíva a szerhasználtra, szabadidő, hobbi
2014. 12. 09. Negyedik csoportfoglalkozás
Téma: Drog és alkohol

Elmúlt hét történéseinek megbeszélése, alkohol káros hatásai, drog káros hatása
2015. 01. 13. Ötödik foglalkozás
Téma: Egy életút

Ünnepek eseményei, közös beszélgetés egy alkohol beteg vallomásai, élettörténete, őszinte beszélgetés az illetővel, érzések, tapasztalatok, benyomások
2015. 01. 20. Hatodik alkalom

Téma: Egy életút II.
közös beszélgetés egy gyógyult drogossal, élettörténete, őszinte beszélgetés az illetővel, érzések, tapasztalatok, benyomások
2015. 01. 27. Hetedik alkalom
Téma: Média és a függőség           

Az elmúlt hét élményei, tapasztalatai, a média hatása, tapasztalatok
2015. 02. 03. Nyolcadik alkalom
Zárás, értékelés a közösen elért eredmények összegzése, attitűd felmérés búcsú
2015. 02. 09-20. Attitűd vizsgálat eredményeinek kiértékelése, eredmények értékelése, adminisztráció

A programunkat az egyesületünk székhelyén, Békéscsabán, Kolozsvári u. 62. sz. alatt valósítjuk meg. Az ingatlan 174 négyzetméter alapterületű, gyalogosan, gépjárművel és tömegközlekedéssel egyaránt jól megközelíthető, 50 méteres körzetében két buszmegálló is található. A bejárata és kiszolgáló helyiségei, fürdőszobái, WC-jei akadálymentesítettek. A ház bútorzata, technikai infrastruktúrája megfelel a mai kor igényeinek. Interjúra, egyéb négyszemközti beszélgetésre rendelkezésre áll elkülönített helyiség, csakúgy, mint a csoportos összejövetelek megtartására. A közösségi terem 50 fő befogadására alkalmas. Külön étkező helyiséggel is rendelkezünk.

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.06.22. 08:58
Friss hozzászólások
 
Lájkolj Minket!

 

 

 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Linkgyűjtemény
 
Az idő
 
Tartalom

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon