Egyensúly AE Egyesület

„Kezet csak megfogni szabad, elengedni vétek, ellökni átok,

Egymásba simuló kezek tartják össze az eget, s a Világot”.

 

Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyensúly AE Egyesület - Szociális Kikötő Szolgálat
 
Csoportfoglalkozásaink
 
Képgalériánk
 
Pályázat
 
Adománybolt
 
CsEÖH
 
Alapdokumentumok
 
Pályázatról

Hajléktalanokért Közalapítvány pályázati lehetősége:

Hajléktalan személyek téli ellátása és kiegészítő programok a konvergencia-régiókban 2014-15

A pályázati felhívás kódja: 2014-15-KONV

 
Fennállásunk óta kiemelt feladatnak tekintjük, a absztinens, illetve a gyógykezelés alatt álló szenvedélybetegek, hajléktalan személyek társadalmi beilleszkedésének segítését, rehabilitációját, egészségmegőrzését, melynek megvalósítása érdekében partnerséget gyakorlunk az állami és a forprofit szféra szereplőivel.
Első szociális alapszolgáltatásunkat, a szenvedélybetegek közösségi ellátását 2006-ban indítottuk el a megyeszékhelyen SZOCIÁLIS KIKÖTŐ SZOLGÁLAT néven. Az eredményeinket látva és a kliensek, szolgálatok, rendelők, munkaügyi központok tapasztalatait összegezve jutottunk arra a megállapításra, miszerint égetően szükséges a védett szállás megteremtése, a szenvedélybetegséget legyőzni kívánók számára Békéscsabán. Tapasztalatcsere címén Fekete Csaba által vezetett védett szállást tekintettük meg Budakeszin, melynek hozadékaként 2006. szeptemberben Békéscsabán megvalósítottuk és megnyitottuk a régióban egyedülállóként a Hétpróba Ház nevű védett szállást, a szenvedélybetegségből kikerülni vágyó embertársaink számára. Dr. Levendel László professzor alapelveit követve kísérleti modell program keretében először négy férfi számára kívántuk megadni az „ új élet” lehetőségét. 2006-ban jelölték egyesületünket Békéscsaba városában az egyik legrangosabb elismerésre, a Kiváló Szociális Munkáért kitüntetésre. Nappali ellátás keretén belül az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk klienseink számára: információnyújtás, tanácsadás, munkahelykeresés, szociális ügyintézés, életvezetési tanácsadás, egyéni esetkezelés, szociális csoportmunka, kulturális programok szervezése, hálózatépítés társintézményekkel, jogsegély szolgálat, szakellátásokhoz való hozzájutás segítése, fürdési-tisztálkodási lehetőség, személyes ruházat tisztításának lehetősége, étel melegítés. Heti rendszerességgel klubfoglalkozásokat tartunk. Ellátásunk céljai közé tartozik a tartós intézeti tartózkodás megelőzése, a közösségi integráció fenntartása. Kliens gondozásában, illetve rehabilitációjában a természetes segítők aktív közreműködésére számít, és az egyéni megoldásokat preferálja az intézményes lehetőségekkel szemben. Ellátásunk ily módon a leghatékonyabb pszicho-szociális rehabilitációt képes megvalósítani. A védett szállás egy állomás szeretne lenni a szenvedélybetegek életében, ahol a kliensek szükségleteihez, céljaihoz alkalmazkodva kínálunk szolgáltatásokat.
Szociális tevékenységeink:
- védett szállás
- nappali ellátás
- utcai szociális munka
- megkereső tevékenység
- hajléktalan emberek számára szociális szolgáltatás nyújtása
- érdekképviselet
Rendszeresen szervez az egyesület széles körű társadalmi összefogással, önkénteseinek segítésével életosztást, amelyeken hozzávetőleg 600 adag ebédet osztott ki a civil szervezet, a téli hónapokban havonta több alkalommal is így próbál segíteni a rászoruló lakosságon, hajléktalanokon. Egyesületünk mindennapi működése során a rendelkezésére álló eszközök segítségével igyekszik elősegíteni, hogy a hátrányos helyzetű csoportok helyzete javuljon. Egyúttal a társadalmi attitűdformálás mellett köteleztük el magunkat, melyhez számos alternatívát tudunk kínálni. Programjaink fenntarthatósága az önkéntességet gyakorló állampolgári részvétel mentén látszik biztosítottnak, amire az ételosztásra létrejött együttműködés is jó példa. Mi hisszük, hogy élünk annyira felelős társadalomban, hogy a „gyengébbekhez” való odafordulást kötelességünknek tartjuk. 2013-ban vette kezdetét az egyesületnél a rendszeres étkeztetés. A hét minden munkanapján részesülnek ebben az ellátásban a rászoruló klienseink. A jogosultak nagyobb számban hajléktalan személyek. Számukra lehetőséget biztosítunk arra, hogy az intézményünkben fogyasszák el az ebédjüket. 2013. december 10-én a megyében másodikként, adományboltot nyitott Békéscsabán az egyesület. December 6-án délelőtt, a Kazinczy utca 6/1. szám alatt hivatalosan  átadták az Egyensúly AE Egyesület által fenntartott üzletet. Az adománybolt lényege, hogy a lakosság a feleslegessé vált értékeit (műszaki cikkek, bútorok, egyebek) felajánlhatja, ezeket a bolt minimális áron adja tovább az oda betérőknek, az így keletkező bevételt pedig az egyesület szociális célokra fordítja. Egyesületünk a tavalyi évhez hasonlóan szintén a Békés Megyei Esélyek Háza cím birtokosa. A CsEÖH minden tevékenységével a hátrányos helyzetű, diszkriminációval leggyakrabban sújtott csoportok társadalmi integrációját, a kormányzat e területhez kapcsolódó szakmapolitikai céljainak helyi szintű megvalósulását tartja szem előtt, reagálva a megyei sajátosságokra, problémákra. Tevékenysége fókuszában az alábbi diszkriminációs okok, hátrányos helyzetet eredményező tényezők állnak: fogyatékosság, nem, kor (kiemelten az ifjúság és időskor), mély szegénység (kiemelten a romák, a gyermekek és a hátrányos helyzetű településeken élők), a családok és az önkéntesség.
Már többször felmerült igényként a klienseink körében egy olyan közös program megszervezése, amely igazi feltöltődést, kikapcsolódást, közös élményt nyújt számukra, melyet sokáig tudnak magukban pozitív élményként hordozni. 2013. decemberében elvégzett szükséglet felmérés alkalmával, - melyen a kérdőívekkel mértük a hajléktalan személyek igényeit – fel kellett ismernünk, hogy az alapvető szükségleteken túl nagyon nagy az igénye a fedél nélküli szenvedélybetegnek a kultúrára is. Az utcára kerülésüket követően nem volt lehetőségük ezen igényüket kielégíteni. A legtöbben anyagi okokra hivatkoztak. Mivel az egyesületünk korábban az otthon nélküli szenvedélybetegek alapvető emberi szükséglet kielégítésére fókuszált, addig egy új irány mutatkozott meg ezen felmérés során. Így projektünket új szemléletre alapozva építettük fel, így figyelembe vettük a célcsoportot, a felmerülő igényeket, a programok későbbi hasznosíthatóságát, várható eredményeit. A projektben résztvevők nem csak a saját klienseink közül kerülnek ki, hanem olyanok is vannak köztük, akik semmilyen más szociális ellátást nem vesznek igénybe, valamint egy részük a város más szenvedélybeteg ellátójába jár kezelésre. Szinte száz százalékos volt a válasz, miszerint egy különleges közös élmény, amelyre maguktól nincs anyagi lehetőségük, vagy ötletük, készségük, talán pozitív irányba lendíthetné ki az egyéneket életük sajátos mélypontjáról. Természetesen az esetmegbeszélések alkalmával a kollégák meglátásai alapján ezt az élményt csoportterápiával kibővítve tudnánk számukra eredményessé tenni.
Célunkként tűztük ki, hogy a gyógyulófélben lévő hajléktalan szenvedélybetegek számára, a közösséghez tartozás élményével csökkentsük magányukat. Erősödjenek meg önmagukba és a családjukba vetett bizalmuk, új kapcsolatokat tudjanak kialakítani, összességében a program végével megerősödve térnek vissza a hétköznapokba.
Egyesületünk szakmai és tárgyi feltételei adottak a program lebonyolítására és fenntarthatóságára.
Az élmény csoport tagjai már a projekt idején önkéntes segítőkké válhatnak, szeretnénk, ha a projekt végére önsegítő csoporttá alakulhatnak át. A csoporttagok tagsági viszonyra is szert tehetnek egyesületünkben. Azok a projekt résztvevők, akik eddig nem voltak ellátottjaink, a szenvedélybeteg nappali ellátásba felvételt nyerhetnek, így szükség szerint szociális- és egyéb szolgáltatásainkat is igénybe tudják venni térítésmentesen, amelyet az intézmény a szociális törvényben meghatározottak szerint előír, esetleg védett szállásra is van lehetőség.
Az élmény feldolgozás további, jelentős mértékben növeli a hajlék nélkül élő szenvedélybetegek önbizalmát, az önmagukba és gyógyulásukba vetett hitüket.
A projekt várható hatását tekintve a gyógyulófélben lévő közterületen élő szenvedélybetegek sokkal inkább motiváltabbakká válnak, szociális kompetencia (én tudatosság, önismeret, önértékelés, önbizalom, önszabályozás önkontroll, megbízhatóság, alkalmazkodás, társas készségek) területeit tekintve fejlődés mutatkozzék. Ennek mérhetősége kérdőíves módszerrel mutatható ki. A klienseink körében cél, hogy a munka világába is könnyebben visszataláljanak, ehhez motiváltak legyenek, önértékelésük magasabb szinten legyen, mint a program végrehajtása előtt volt. Fontos, hogy mindannyiuk önértékelése megfelelő legyen, így szenvedélybetegségükből való felépülésük biztosabb, gyorsabb lehet.
Egyesületünk 25 fős tagsága, 15 fős pártoló tagsága, megközelítőleg 60 fő önkéntes munkában részt vevő segítői garanciát jelentenek a program sikeres megvalósítására.
A projekt szakmai megvalósítói körükből, a dolgozók köréből kerülnek ki, akik szabadidejükben kívánják elvégezni feladataikat. Az élménycsoport vezetői felsőfokú szociális végzettséggel rendelkeznek (Szociális munkás - szociálpolitikus-családkonzulens/családterapeuta, szociális munkás - családkonzulens/családterapeuta, szociálpedagógus,) akik aktívan fognak tevékenykedni. Az előzetes szakmai tapasztalataink alapján hozzávetőleg 30 fő jelentkezésére számíthatunk, akiket véletlenszerűen osztjuk csoportokba. Minden csoportnak saját csoportvezetője lesz. A csoportvezetők szociálpolitikus, szociális munkás, illetve szociálpedagógus végzettséggel rendelkeznek. Mind hárman gyakorló csoportvezetők, akik a megfelelő kompetenciákkal (személyiségfejlesztés, konfliktuskezelés, szociális készségek fejlesztése, önismeret, kommunikáció fejlesztés) rendelkeznek. A csoportvezetők számára szupervizió is biztosítva lesz a projekt időtartamára. A kirándulást csoportülés előzi meg, amely azt a célt hivatott szolgálni, hogy felmérje a kliensek hangulatát, lelki állapotát. Ezt követően kirándulást szervezünk békés megye egyik nagy múltú településére, ahol még fontos szerepet töltenek be a tradíciók. Ellátogatunk Gyulára, ahol a hangulatos belvárosban teszünk egy frissítő sétát. Az egyik legrégibb és legszimbolikusabb építmény Gyulán a 600 éves vár, melyet a program másod felében tekintünk meg.  Gyönyörködhetünk a várat körülvevő várkertben is, ahol kellemes sétát is lehet tenni. Ezt követően tovább utazunk a Steigervald Tanyára, ahol megnézzük a Tanyamúzeumot, mely a 20. század fordulóján és első felében élő parasztok életét és termelési kultúráját mutatja be. Különlegessége, hogy a gyulai parasztok önkéntes adományaiból jött létre. Ezt követően a programsorozatban különböző bemutatókon vehetünk részt így a csikós bemutatót is megtekintjük. Kocsikázhatunk az alföld vidékére jellemző pusztában. Lehetőségünk lesz az istállók, kisállat park megtekintésére. Majd elfogyasztjuk az ízletes ebédet is: babgulyás, házi fánk, ásványvíz kerül asztalunkra. A kirándulás alkalmával a résztvevők maradandó, esetleg életre szóló élményeket szerezhetnek. A személyes pozitív élmények, tapasztalatok befogadásán keresztül, új megküzdési módok kipróbálásán és elsajátításán, korrekciós élményeken keresztül kívánjuk a csoporttal végzett közös munka során a kitűzött célokat elérni.
A kirándulást követően indulnak a csoportok, három csoport maximum 10-10-10 fővel. A foglalkozásokat a projekt ideje alatt heti rendszerességgel kívánjuk megtartani, ami azt jelenti, hogy a program alatt 28 alkalommal üléseznek a csoportok alkalmanként 3 órás foglalkozás keretén belül. Minden egyes alakalomnak megvan a maga tematikája, amelyek célja, hogy az emlékeket, élményeket feldolgozzák a csoporttagok, illetve minél tovább kívánjuk fenntartani a kirándulást követő pozitív érzelmi állapotot. A csoportfoglalkozásokon a résztvevők a közös élményfeldolgozáson kívül lehetőséget kapnak önismeretük kiteljesedésére, személyiségük pozitív irányú fejlődésére, amelyek alkalmassá teszik őket munkakeresésük jobb eredményességében. Rendszeresen biztosítjuk az élménycsoport foglalkozásokat, a személyre szabott programokat, mindegy egyes csoport foglalkozás alkalmával összeülünk megbeszélni, tudatosítani a tapasztalatokat, előrelépéseket.
A pozitív hatás fenntartásával olyan változásokat szeretnénk elérni a hajléktalanok életében, amelyek a mindennapi személyes kapcsolataikra is hatást gyakorolnak. Fontosnak tartjuk a már megtapasztalt pozitív élmények minél további fenntartását, új élményekkel való bővítését, hiszen ezt tekinthetjük a pozitív irányú változások alapjainak. Az önismereti foglalkozásokra nagy hangsúlyt fektetünk, amelyet a program első tíz csoport foglalkozásával kívánunk megerősíteni. Az első csoportfoglalkozásokon a résztvevők megismerkednek egymással, ismertetjük a programunk célját, lehetőségeit, feladatait, a résztvevőkkel szóbeli szerződéskötés történik. Az élmény feldolgozás intenzív hatása érvényesül, ha megfelelően előkészített diagnosztikát, állapotfelmérést és terápiás tervet készítünk, ezért is fontos az első csoportfoglalkozás alkalmával a tesztek elvégzése a részvevőkkel. Az első alkalom végén minden résztvevő tartós élelmiszer csomagban részesül, amelynek összeállításánál figyelembe vettük szükségleteiket. A harmadik alkalom a kirándulás időpontja lesz, amelyen az összes résztvevő (30 fő) legalább öt kísérő, akik az intézmény szakképzett dolgozói, valamint a csoportvezetők kirándulnak Gyulára, amely kirándulás projektünk mozgatórugója, egyben élménycsoport is.
2-11. csoportülések tíz csoportfoglalkozás megtartása, mindhárom csoportnak külön-külön elsősorban önismeret fejlesztés erősítésében történik. Az élmény feldolgozás személyiségfejlesztő hatása által kívánjuk a csoporttagok fejlődését elősegíteni. 
A következő időszakban, a 12-től a 21. csoportülésig tartó időszak új tematikával indul, a társas hatékonyság, az érzések kifejezése, az empátiás készségek fejlesztése, a kommunikációs szint fejlesztése az élményterápiás módszer alkalmazásával. E formával szociális készség (kommunikációs, empátiás készség) fejlődését segíti elő. A célunk, hogy a csoport résztvevői tanuljanak meg az élményterápiás módszerek alkalmazásával hatékonyan egymással dolgozni, valamint úgy kifejezni véleményüket, céljaikat, hogy az a társaiknak is megfelelő legyen a közösen eltöltött időszakban. Ezen új készségek elsajátítása megerősíti őket otthoni kapcsolataikban, munkahelyükön, esetleg munkahelykeresés kapcsán, állásinterjú közben. A közösen eltöltött élményekre alapozva e készségek elsajátíttatása gördülékenyen, hatékonyan mehet.
22-től 28. csoportülések alkalmai során a téma: konfliktuskezelés, konfliktus kizárás, a kirándulás motivációs hatásainak rögzítése, jótékony hatásának tudatosítása élményterápia segítségével. Kérdőíves állapotfelmérés a projekt elején felmért állapot összehasonlítása jelen állapottal. A csoport dinamikát figyelembe véve konfliktuskezelés elengedhetetlenné válik ebben a szakaszban, amelyet alkalmazni tudnak családjukban, munkahelyükön, egyéb csoportokban. A kirándulás előtti mentális teszt megismétlése a kirándulás jótékony hatásainak, befolyásoló tényezőinek rögzítése. Az utolsó csoportülés alkalmával, ismét megvizsgáljuk otthon nélküli szenvedélybetegeink kedélyállapotát, motiváltságát, és összehasonlítjuk, hogy mennyiben történt változás a projekt kezdetéhet képest.
December 19.-én rövid karácsonyi ünnepséget szervezünk a programban résztvevők és a csoportvezetőkkel együtt, amely tartós élelmiszer csomag átadásával zárul.
Kiállítást hozunk létre a kiránduláson készült fotókból, amelyet az intézmény székhelyén nyár végéig megtekinthetik az érdeklődők.
A program ütemezettsége: A programunk lebonyolításához elengedhetetlen szükségletfelmérést 2013 decemberében elvégeztük, melynek eredményét szeretnénk felhasználni e projekt folyamán.
A projekt teljes lebonyolítását 10 hónapos időintervallumra tervezzük (2014. szeptember 1. 2015. június 25.-ig), mely időszak folyamatos aktív tevékenységgel telik. 2015. május-június hónap a program lezárása, értékelése, elszámolása. 2014. szeptember 1-én felhívást teszünk közzé a projektre való jelentkezésről, határidő szeptember 8. A felhívásban kapcsolattartó személyeket és elérhetőségüket hozzárendeljük. Addigra a kiránduló és élménycsoport-vezetők (3 fő) személye is realizálásra kerül.
2014. szeptember 1-8. Felkészülés az élménycsoport foglakozására. Kiscsoportok kialakítása várhatóan 10-10-10 fővel. Kiránduló csoport tagjainak tájékoztatása a csoportülésről, a csoportvezetők megismerkednek a csoportjukkal. 2014. szeptember 9-11. Első foglalkozások megtartása, állapot felmérés csoport foglalkozás keretén belül, a kliensek hangulatát, lelki állapotát mérjük fel, amely mutatók végigkísérik a projektet, befolyásolják a csoportmunka tematikáját. A már előzetesen megtörtént (2013. december) szükségletfelmérés eredményének egyeztetése a jelenlegi állapotfelmérés eredményével. A résztvevők a foglalkozás végén tartós élelmiszer csomagot kapnak.
2014. szeptember 15-18-ig telefonos egyeztetések, jegyvásárlás, a kirándulás közvetlen előkészítése.
2014. szeptember 19. A kirándulás lebonyolítása Gyulán.
2014. szeptember 23. – 2015. április 7. Rendszeres heti csoportülések megtartása 3 csoportban, 3 vezetővel, a csoportok 10-10-10 fővel indulnak. A csoportülések célja a kirándulás,,feltöltődési” mutatója, kedélyállapotok, változni akarás, motiváltság összehasonlítása a kirándulás előtti felmérés eredményével, kérdés: meddig tartható fenn a jobb mentális állapot a kirándulás után? 
2014. szeptember 23. - november 25-ig tíz csoportfoglalkozás megtartása, élményterápia, mindhárom csoportnak külön-külön elsősorban önismeret fejlesztés erősítésében.
2014. december 2. - 2015. február 3.-ig új tematikával indulnak a csoportok: társas hatékonyság, érzések kifejezése, empátiás készségek fejlesztése, kommunikációs szint fejlesztése lesz a következő tíz alkalom főbb iránymutatója. Ennek az időszaknak a célja a csoport résztvevői tanuljanak meg hatékonyan egymással dolgozni, valamint úgy kifejezni véleményüket, céljaikat, hogy a társaiknak is megfelelő legyen a közösen eltöltött időszakban. Ezen új készségek elsajátítása megerősíti őket otthoni kapcsolataikban, munkahelyükön, esetleg munkahelykeresés kapcsán, állásinterjú közben.
2014. december 19. Rövid karácsonyi ünneplés, a program végén minden résztvevő ajándékcsomagot – tartós élelmiszer – kap.
2015. február 5-12. a vetélkedőre történő felkészülés időszaka, melyben a közreműködő önkénteseink segítségével végezzük a szervezési feladatokat.
2015. február 13. Vetélkedő lebonyolítása, amely rávilágít, hányan tudták elsajátítani a kirándulás tapasztalatait, mekkora a résztvevők befogadó kapacitásának nagysága. A vetélkedőn résztvevőket, a részükre összeállított tartós élelmiszer adomány csomagban részesítjük.
2015. február 17. – április 7-ig konfliktuskezelés, konfliktus kizárás, a kirándulás motivációs hatásainak rögzítése, jótékony hatásának tudatosítása. Kérdőíves állapotfelmérés a projekt elején felmért állapot összehasonlítása jelen állapottal.
2015. április 14-29. Kiállítás előkészületei.
2015. április 30-én kiállítás megnyitása az intézmény székhelyén a kiránduláson készült fotókból, amelyet az érdeklődők (sajtó munkatársai, a városban működő más civil szervezetek, szociális ellátók) ekét hónapig megtekinthetnek. A megnyitón minden résztvevő a meghívottak között szerepel.
2015. május 13.-án minden projekt résztvevő egyszerre jön el, közösen értékeljük az eddig eltelt időszakot, a lelki épülést és a szenvedélybetegségtől mentes időszakot, amelyet a projekt kínálta lehetőségek nyújtottak számukra. A közös értékelés végeztével minden résztvevő tartós élelmiszer csomagban részesül.
2015. május 20. - június 20. A projekt értékelése, lezárása, adminisztrálás.
 
A hajléktalan szenvedélybeteg személyek gyakran értékevesztettek, így a kultúra lehetőséget nyújthat számukra önmaguk és emberi értékeik újra felfedezésére. A hagyományokon alapuló lokális közösségek és azok által közvetített kulturális értékek erős erkölcsi bizonyosságot eredményeznek. Ezen példákon keresztül lehet eredményesen támogatni a fedél nélküli szenvedélybeteg személyek felépülési folyamatát, mivel a kultúra erkölcs közvetítő értéke is még inkább a gyógyuláshoz vezető helyes útra tereli az otthon nélküli szenvedélybetegeket. A helyi kultúra és otthontalan szenvedélybetegek egymáshoz közelítése nagyban támogathatja a minél hamarabbi társadalmi reintegrációjukat, mivel a helyi hagyományok mindig erős érzelmi azonosulást jelentenek. A hajléktalan szenvedélybeteg személyek programon való részvétele önmagában feltételezi azt, hogy a kultúrán keresztül egy új nézőpontra tehetnek szert, rátalálnak önmagukra, felismerik a közösséghez való tartozás érzésnek jelentőségét a mindennapi életükben. A környezetváltozás hatékonyan segíti elő a fiziológiás szükségletek kielégítést (táplálkozás, pihenés), boldogság formáló szereppel is bír. A hajlék nélküli szenvedélybeteg személyek mindennapjaiból szinte teljesen kiszorulni látszik a kultúra, mivel az alacsony jövedelemmel rendelkezők nem tudnak a művelődésükre pénzt fordítani. Ezt hivatott a program megvalósítani a csoportüléseken keresztül.  Az élménycsoport feladata, hogy a kirándulást követően fenntartsa a fedél nélküli szenvedélybetegek jó hangulatát, pozitívabb kedélyállapotát. Gyakran előfordul, hogy a pozitív élményeket sem tudja befogadni otthon nélküli szenvedélybeteg személy, hiába tudja, hogy az jó és kellemes érzéseket váltana ki, mégis gátlás alá kerül a befogadásuk. Az élménycsoport működésével szeretnénk támogatni a szenvedélybeteg hajléktalan felépülési folyamatát olyan formában, hogy fejlesszük a mikroszociális készségeiket, így a verbális és nonverbális kommunikációjukat. Szeretnénk elősegíteni a gyógyulófélben lévő fedél nélküli szenvedélybetegek makroszociális készségek közül a segítő magatartás kialakulását. Célunkként tűztük ki a személyes és szociális kompetenciák fejlesztését éntudatosság, önismeret, önértékelés, önbizalom, önszabályozás önkontroll, megbízhatóság, alkalmazkodás, társas készségek területein. Az élmény feldolgozás intenzív személyiségfejlesztő hatása akkor érvényesül, ha megfelelően előkészített diagnosztikán, állapotfelmérésen és terápiás terven alapul, ezt vesszük figyelembe a program kezdetén is. Fontos számunkra, hogy a csoportfoglalkozások zárását követően, az élménycsoportok önsegítő csoportként működjenek tovább, ezzel is erősítve a közösségi kapcsolatokat. Azoknak a gyógyulófélben lévő szenvedélybeteg hajléktalanok, akiknek szüksége van az alkohol okozta problémák megbeszélésére olyan személyekkel, akik helyzete az övéhez hasonló, részt vehetnek az intézményben régóta működő AE klub ülésein. A szupervízor szakképzett lesz, a programszervező gyakorlott munkaerő. Pénzügyi területen mérlegképes könyvelő, egyéb területeken (PR, szórólapkészítés, cikkírás, honlap kezelés) hozzáértő önkéntesek dolgoznak majd.
 
 
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.06.22. 08:58
Friss hozzászólások
 
Lájkolj Minket!

 

 

 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Linkgyűjtemény
 
Az idő
 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.