Egyensúly AE Egyesület

„Kezet csak megfogni szabad, elengedni vétek, ellökni átok,

Egymásba simuló kezek tartják össze az eget, s a Világot”.

 

Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyensúly AE Egyesület - Szociális Kikötő Szolgálat
 
Csoportfoglalkozásaink
 
Képgalériánk
 
Pályázat
 
Adománybolt
 
CsEÖH
 
Alapdokumentumok
 
Egyensúly AE Egyesület megalapítása
Egyesületünk a Civil Szervezetek Szövetségének és az országos Alkoholizmus Elleni Klubok és Egyesület Szövetségének tagja.
Békéscsabán alakult meg az országban először 1958-ban, civil személyek kezdeményezéseként az AE klub, gyógyulni vágyó alkoholbetegek részvételével. 1988-tól, mint névtelen alkoholisták csoportja működött önfenntartóként. Egyensúly Szabadidő Klub néven bejegyzett civil közhasznú egyesületként 2003. áprilisától nevezzük. Erre a lépésre a pályázatok és a törvény bírta rá a vezetőséget. Az egyesület tagjai 70%-ban maguk is gyógyult szenvedélybetegek, 2-18 év közötti absztinenciával rendelkeznek, a fennmaradó tagok segíteni tudó és akaró szociális, mentálhigiénés szakemberek.
Elsődleges célunk az alapszabály szerint a gyógyult illetve a gyógykezelés alatt álló szenvedélybetegek társadalmi beilleszkedésének megkönnyítése.
Azoknál az egyéneknél, akiknél meg tudtuk változtatni a korábbi körülményeket, rövid időn belül nagy fejlődés mutatkozott. Megszűnt a céltalanság, a hovatartozás hiánya, a magányosság és a depresszió. Nőtt az önbecsülésük, ezáltal nőtt az elszántságuk az absztinenciára. Szívesen vettek részt az általunk szervezett prevenciós programokon vendégként vagy szervezőként, illetve ők is mások segítőjévé váltak.
Heti rendszerességgel klubfoglalkozásokat és fogadónapot tartunk, ahol életvezetési tanácsokat és segítséget nyújtunk tagjainknak, és rászoruló szenvedélybetegeknek.
2006.01.01.-vel elindult egyesületünk égisze alatt a szenvedélybetegek közösségi ellátása. A növekvő igényt látva 2007. januárjától újabb szolgálatot indítottunk és kiterjesztettük a Békéscsabai Kistérség területére: Békéscsaba, Doboz, Csabaszabadi, Kétsoprony, Telekgerendás, Újkígyós, Szabadkígyós. Ellátási szerződést kötött egyesületünkkel a békéscsabai önkormányzat 2006 januárjában, majd a Kistérségi társulás 2007. januárjában, a szenvedélybetegek közösségi ellátására. Békéscsaba város szociális szolgáltatás tervezési koncepciójában nevesíti egyesületünket, mint potenciális ellátót a városban lévő szenvedélybetegek ellátására. A közösségi ellátás éppen arra hivatott, hogy közösségi alapon, a szenvedélybeteg ellátás és a pszicho-szociális rehabilitáció minden lehetséges formáját biztosítsa a kliens otthonában, illetve annak közelében.
Fő célja, hogy a betegek integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, és rehabilitációjuk során reintegrálódjanak a közösségbe.
Ennek érdekében a gondozás és rehabilitáció a legnagyobb mértékben támaszkodik a természetes közösségi erőforrásokra – a közösségi szolgáltatásokra, a hozzátartozókra és az önsegítő szerveződésekre –, amelynek szereplőivel szoros együttműködésre törekszik, őket is oktatva és támogatva. Az addiktív páciensek betegségtudata, önmeghatározása, gyógyulási motivációja lényegesen eltér az egyéb pszichiátriai zavarban szenvedőkétől. Esetükben jellegzetes, hogy a kliens nem ismeri fel betegségét, így gyógyulásra sem törekszik.
Közösségi ellátásukkor kiemelendő, hogy annak célja nem csak az absztinencia elérése, hanem az optimális életminőség biztosítása.
 
 
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.06.22. 08:58
Friss hozzászólások
 
Lájkolj Minket!

 

 

 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Linkgyűjtemény
 
Az idő
 
Tartalom

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.